Jogot sértett az Energetikai Központ, de nem kapott büntetést

Megtévesztette a fogyasztókat több tekintetben is az Energetikai Központ – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértő  magatartás ellenére azonban nem bírságolta meg a lakossági piaci áramszolgáltatót, mivel a vizsgálat során a hatóság arra jutott: a fogyasztókat végeredményben nem érte anyagi kár. Jogsértő magatartásának megszüntetésére kötelezte a GVH az Energetikai Központot, miután lezárult a […]

Büntetés elé néz az Energetikai Központ

Még az első félév végén lezárul az a vizsgálat, amit a Gazdasági Versenyhivatal indított az Energetikai Központ Zrt.-vel szemben – tudta meg az EnergiaFocus.hu. A szabadpiaci áramszolgáltató ellen ezen kívül a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is több ügy miatt indított eljárást, ám itt sincs még lezárt ellenőrzés. Várhatóan az idei első félév végén zárul le az […]

Betett a rezsicsökkentés az alternatív szolgáltatóknak

Szinte teljesen ellehetetlenítette a januári 10 százalékos rezsicsökkentés azt a két alternatív energiaszolgáltatást, amelyet a lakossági fogyasztók is igénybe vehetnek. Mind a Magyar Telekom, mind pedig az Energetikai Központ Zrt. ugyanis most kénytelen a 10 százalékkal mérsékelt tarifához képest további kedvezményt adni. Utóbbi már csökkentette a diszkont mértékét, a Telekom pedig a szolgáltatás megszüntetését fontolgatja. […]

Szabálytalanul számláz az Energetikai Központ

Novemberi villanyszámla az EK-tól
(Klikk a nagyobb képért!)

Jogszabályba ütköző formátumú számlákat állít ki az új piaci lakossági áramszolgáltató, az Energetikai Központ Zrt. A cseh tulajdonú cég 3-6 százalékkal kínál olcsóbb villamos energiát az egyetemes szolgáltatásban elérhető tarifánál, de az EnergiaFocus.hu-hoz eljuttatott számlák még a cég üzletszabályzatának sem felelnek meg. Több különös részlet figyelhető meg az Energetikai Központ (EK) által kiküldött villanyszámlákban. Egyik […]