Fél százalékos rezsiemelés miatt akadt ki a kormány

Mindössze 0,5-0,6 százalékkal emelné a lakossági gáz- és áramárat, ha az energiaszolgáltatók beépíthetnék a rendszerhasználati díjba a januárban bevezetett különadókat – tudta meg az EnergiaFocus.hu szakértői forrásokból. Vagyis a kormány által botrányosnak ítélt bírósági döntés csupán 9,5 százalékra mérsékelné az eredetileg 10 százalékos rezsicsökkentést. Kevesebb mint 1 százalékkal mérsékelné a januári 10 százalékos rezsicsökkentés mértékét, […]

Törvényjavaslat: Nem háríthatóak át a különadók az energiadíjakban

Nem háríthatják az egyetemes fogyasztókra az energiaszolgáltatók sem a közműadót, sem a tranzakciós illetéket, sem pedig a megemelt mértékű Robin Hood-adót – legalábbis ha a parlament rábólint a fejlesztési miniszter által benyújtott törvényjavaslatra. A kormány ezzel kihúzná a talajt a bírósághoz forduló energiacégek lába alól, mely a rezsicsökkentést veszélyeztetné. Úgy tűnik, nem mentek sokra a […]

Hegyoldalon kutat földgáz után a MOL Ománban – Képgaléria

Öt év kellett hozzá, hogy a MOL elindítsa az első kutatófúrást Ománban tavaly decemberben. A hosszú előkészítésért a rendkívül nehéz, sziklás terep okolható elsősorban. Ezen a területen 100 kilométeres körzetben eddig még senki nem fúrt az Öböl-menti szultánságban, és a magyar társaság sem biztos a dolgában: alig több mint 10 százalék az esélye, hogy a […]

Két részletben csökkenhet tovább a rezsi

A fűtési szezon előtt, majd jövő tavasszal 15-15 százalékkal csökkennek tovább a lakossági energiaárak a kormány tervei szerint – értesült az EnergiaFocus.hu. A szolgáltatók abban bíznak, hogy végül csak további kétszer 10 százalékos mérséklés valósul majd meg, bár külföldi finanszírozás hiányában a költségvetésük nem valószínű, hogy kitart 2014 márciusáig. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár […]

Órákon belül bejelentik az E.ON megvételét (UPDATE: szándéknyiltakozat)

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója pénteken szándéknyilatkozatot írt alá az Országházban az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A közlemény szerint az ügyletre egy ez év december 15-ig véglegesítendő és legkésőbb 2013. január 31-ig aláírandó részvény-adásvételi szerződés keretében kerül sor. Órákon belül […]

Gáztárolókról tárgyalt Orbán a Gazprommal (UPDATE: törvényjavaslat)

A korábbi E.ON tárolók

UPDATE: Úgy tűnik, két nappal a budapesti Gazprom találkozó után már látszanak is annak eredményei: Lázár János pénteken olyan javaslatot nyújtott be a parlament elé, amely szerint az állam kizárólagos tulajdonába kell kerülnie a hazai biztonsági gáztárolónak, melyben jelenleg a MOL a többségi birtokos. A földgáztárolás ugyanis koncesszióköteles tevékenységgé válna, a koncesszióval rendelkező társaság viszont […]

Tavasszal jön az új CNG kút

Több mint tízszeresére nőtt a tankolások száma

Megnyílhat a főváros második sűrített földgáz (CNG) töltőállomása jövő tavasszal – tudta meg az EnergiaFocus.hu. A budai oldalra tervezett kút terveinek jóváhagyására október elején kerülhet sor. A Kőbányai úti CNG-töltőről fogyasztott mennyiség minden hónapban 1500-2000 köbméterrel nő. Jövő tavasszal nyithat meg a második CNG-kút a fővárosban, ehhez az kell, hogy a budapesti gázszolgáltatónál, a Főgáznál […]

Nabucco: jövőre kezdik a földvásárlásokat

A Nabucco West tervezett nyomvonala

Már megkezdődött a földvásárlások előkészítése a Nabucco gázvezeték tervezett nyomvonalán – közölte az EnergiaFocus.hu kérdésére a projektet összefogó cég szóvivője. Akvizícióra azonban addig nem kerül sor, amíg nem lesz biztos az azeri gázforrás elérhetősége, amit a Nabucco International 2013-ra tesz. Nem vásárolt még földet a Nabucco International, vagy annak bármelyik országbeli leánycége, de már valamennyi […]

Eltűnőben a Gazprom hatalma?

Versenyjogi eljárást indított az Európai Bizottság a Gazprom ellen. Egyrészt azt kifogásolják, hogy az orosz gázóriás az olajárhoz köti a légnemű fűtőanyag díját, másfelől pedig problémásnak tartják, hogy a Gazprom a kelet-közép-európai régióban – így Magyarországon is – olyan szerződésekkel van jelen, mely megtiltja az egyes országoknak az egymás közötti kereskedést az orosz gázzal. A […]