Már 120 éve is a föld alá kellett rejteni a vezetékeket

By | 2015.07.15.

Habár sokkolóan hatott az villamosenergia-szolgáltatókra az, hogy a kormány tavasszal egy törvénymódosítással az ország számos helyén a föld alá vitetné a vezetékeket, hasonló döntés született 120 éve is itthon. A korabeli források szerint ráadásul a budapesti szabályozás már akkor is a szolgáltatókra terhelte ennek költségét.
Egyáltalán nem új keletű Magyarországon az, hogy a kormány a villamosenergia-vezetékek föld alá helyezésére kérte a szolgáltatókat. Budapest vezetése ugyanis már 120 évvel ezelőtt is hasonlóra kötelezte az akkori áramcégeket.
A fővárosban 1893-ban indult el hivatalosan a villamosenergia-szolgáltatás. Mint az 1993-ban kiadott „100 éves az Elektromos Művek” című könyvből kiderült, a főváros villamosítási pályázatán az osztrák gáztársaság, illetve a magyar Ganz nyert koncessziós jogot. – A megkötött szerződések szigorú feltételekkel védték a főváros közönségének érdekeit. (…) Mindkét társaságnak előírták, hogy csak föld alatti kábeleken vezethetik az áramot, és hogy 45 év múlva (1938-ban) berendezéseik térítés nélkül átmennek a főváros tulajdonába – áll a kötetben.
Vagyis az akkori szabályozás – a tavasszal megszavazott törvénymódosításhoz hasonlóan – a szolgáltatókra terhelte a föld alatti vezetékek kiépítésének költségét. Annyiban természetesen más az akkori történet, hogy azelőtt a két későbbi szolgáltatónak nem kellett még költenie a légvezetékek hálózatának kialakítására.
1894-ben a nyilvántartás szerint Budapesten 129,5 kilométernyi villamosenergia-vezeték volt üzemben, míg ma ez a szám több mint 17 ezer kilométer. Igaz, az idei törvénymódosítás nem a teljes hálózathosszon teszi kötelezővé földkábelek alkalmazását, hanem műemléki védelem alatt álló épületek közelében, illetve meghatározott belterületeken.
A fővárosi tanács egyébként 1903-ban adott először engedélyt arra az osztrák gáztársaságnak, hogy légvezetéket építsen, ám fenntartotta azt a jogát, hogy felszólításra a társaság köteles a vezetéket a földbe helyezni.