Egyre könnyebb elszakadni az elektromos hálózattól

Újabb és újabb lehetőségek nyílnak a fogyasztók előtt, hogy az otthonaik energiaellátását a hálózattól függetlenítsék, ebben pedig éppen az energiatársaságok vannak a segítségükre – de persze nem Magyarországon.

Ezen szemlélet jegyében az NRG Energy, az Egyesült Államok legnagyobb energiatermelő cége jelenleg napelemeket gyárt családi házak és vállalkozások számára – számol be a Discovery News.

„Hamarosan pedig földgázzal üzemelő generátorokat biztosítunk fogyasztóinknak, hogy éjszaka is tudjanak áramot termelni.” – közölte a társaság ügyvezető igazgatója, David Crane. Egyre több fogyasztó ismeri fel ugyanis, hogy „nincs szüksége a villamosenergia-iparra” – nyilatkozta Crane a Bloomberg News-nak.

Az NRG az első olyan energiaszolgáltató – legalábbis Amerikában -, amely maga nyújt segítséget a hálózati energiaigény csökkentésére. David Crane korábban úgy fogalmazott, azzal, hogy egyre több fogyasztó fordul a napenergia felé, a hálózaton érkező villamos energia ára egyre magasabb lesz, hiszen a rendszer fenntartásának költségei ettől állandóak maradnak. Ez azonban szerinte a mostaninál is nagyobb motivációt jelent majd a háztartásoknak, hogy átálljanak az otthoni energiatermelésre.

Crane úgy véli, a napenergia segít a társaságnak abban, hogy felvegye a versenyt az egyre magasabb áramtarifákkal. Vagyis ez olyan érv lehet a társaság mellett, amivel a többi kereskedőnél kedvezőbb ajánaltot tudnak adni a fogyasztóknak.

Az Egyesült Államokban azonban nem csak venni, hanem lízingelni is lehet napelemeket. A SolarCity cég kezdeményezésében pedig 300 kaliforniai háztartásban lítium-ion akkumulátorokat telepítettek a szolárpanelek mellé. Így a nappal a napelemek által megtermelt energiát éjszaka hasznosíthatják, például a televízió működtetésére.

„Az energiatermelés gyökeres átalakuláson megy át, és ez nagyon izgalmas” – véli a SolarCity ügyvezető igazgatója, Lyndon Rive. „A napenergia az energiatárolással kombinálva decentralizálhatja az energiatermelést, és ezzel a fogyasztók sokkal jobban járhatnak” – tette hozzá a vezető.

Az energia, amely a garázsokban elhelyezett lítium-ion akkumulátorokban tárolható, nem elégséges ugyan egy teljes háztartás működtetésére, de biztonsági tartalékként funkcionálhat áramszünet esetén. A viharok sújtotta vidékeken épült otthonok számára ez a megoldás helyettesítheti a dízelgenerátorokat is.

YouTube videó