Madárbiztos szélerőmű egy veterántól

A madarak és denevérek épségének megóvására alkalmas szélerőművet épített egy második világháborús veterán: az építmény csendes, lapát nélküli, és első ránézésre úgy néz ki, mint egy dob.

Raymond Green, a 89 éves nyugdíjas mérnök és hegesztő a kaliforniai Jacksonban él, és tisztában van azzal, hogy a hagyományos szélturbinák sok madár és denevér életét oltották már ki, és tudja azt is, hogy a szélerőművek milyen nagy zajt csaphatnak. E két probléma kiküszöbölése érdekében Mr Green jóval biztonságosabb és a gyakorlatban jobban alkalmazható szélturbinák tervezésébe kezdett.

A Discovery News beszámolója szerint a háborús veterán által épített prototípus leginkább egy hatalmas dobra hasonlít, közel 21 kilogrammot nyom, és 550 dollár – azaz kb. 120 ezer forint – az értéke. A közel 31 centiméter átmérőjű turbina mögött egy 79 centiméteres szélzsák helyezkedik el. Az építménybe egy olyan kompressziós tölcsért is beépítettek, amelyen belül köralakban lapátok helyezkednek el. Ezek a lapátok madarak és denevérek által megközelíthetetlenek, mivel a szerkezeten belül helyezkednek el. Ráadásul a szélerőmű nem túl nagy súlyának köszönhetően a szállítási és a beüzemelési költségeket is csökkenteni lehet.

A dob alakú szélturbina szinte teljesen hangtalan
(news.discovery.com)

Raymond Green elképzelése szerint a szélturbinát különböző méretekben lehetne gyártani, a kis méretű, hordozható töltőberendezésektől egészen a szélfarmok súlyos darabjaiig. A feltaláló már szabadalmaztatta a szélerőműbe épített kompressziós tölcsér technológiáját, és sikeresen tesztelte az utakon a teherautójára erősített szerkezetet is.

Mr Green a szélerőmű feltalálása után olyan céget szeretett volna felkérni találmánya tökéletesítésre, amely hozzá hasonló veterán tulajdonában áll, ezért kereste meg a New Jersey-központú, Jerry Lynch egykori amerikai katona tulajdonában álló Sigma Design Company-t, hogy segítsen a szélturbinák piacra juttatásában.

„A New Jersey tengerpartján található valamennyi nyaraló tulajdonosa rendelkezhetne egy saját szélerőművel, ha elég vonzóvá tudjuk tenni azt. – nyilatkozta a találmányról Lynch a Daily Recordnak.

YouTube videó