Még Angliában is késik az okos mérők bevezetése

Több mint egy évvel csúszik az okos mérők bevezetése 30 millió angol háztartásban – jelentette be az angol kormány.

A 11,7 milliárd fontos projekt így az idei nyári kezdés helyett csak 2015 őszén indulhat el – közölte az Energiaügyi és Éghajlatváltozással foglalkozó Minisztérium (DECC). A késés oka, hogy az iparnak több időre van szüksége a kommunikációs rendszer tervezésére, kiépítésére és tesztelésére – számolt be a BBC.

Az okos mérők segítségével pontosan követni lehet, hogy mennyi gázt és villamosenergiát használnak fel az egyes háztartások. Ezzel pedig megszűnnének a becsült számlák, mivel a szerkezet minden nap jelezné az energiaszolgáltató cégeknek, hogy mennyi energia fogyott az adott háztartásban.

A projekt létfontosságú az angol háztartások energiafelhasználásának csökkentése szempontjából. Ez utóbbira azért van szükség, mert az előrejelzések szerint a jövőben több energia importálására lehet szükség.

Az okos mérők rendszerének kiépítését azonban több kritika is érte a közelmúltban. Charles Hendry akkori brit energiaügyi miniszter januárban azt mondta: „A legutolsó dolog, amire szükségünk van, az a további bizonytalankodás és késés.” Most úgy néz ki, hogy a program, amelynek keretében minden egyes angol háztartást okos mérőkkel szerelnének fel, várhatóan 2020-ra fejeződne be, egy évvel később, mint azt korábban tervezték.

Ann Robinson, az angol, energetikai díjösszehasonlítással foglalkozó weboldal, a Uswitch.com munkatársa elmondta, hogy a hírt hallva csalódott lett, mivel az okos mérők használatából hatalmas nyereség származhat, de megjegyezte: az sokkal fontosabb, hogy az eszközök jól működjenek, és a fogyasztókért dolgozzanak.

Angela Knight, a nagy energiatársaságokat képviselő Energy UK igazgatója elmondta: „Örömmel fogadtuk a kormány megfontolt döntését, amelynek köszönhetően további 12 hónap áll a rendelkezésünkre az okos mérő program befejezésére. Ez mutatja a program súlyát, és azt, hogy mennyire alaposan kell felkészülni rá.” A vezető hozzátette: az okos mérők felszerelése komplex feladat, és a határidő kitolása lehetővé tette, hogy „jóval hatékonyabban és olcsóbban valósuljon meg, és nagyobb hatást lehessen elérni a használatával.”

„Az egész nemzetre kiterjedő rendszer kiépítése egy hatalmas logisztikai és technikai erőpróba az iparág számára, és ez a kormány prioritásai közé tartozik.” – mondta Ed Davey, energetikáért felelős miniszter.

„A bevezetés határidejének elhalasztása józan lépés volt.” – mondta Adam Scorer, a Consumer Futures-től. „A program még nem készült el. Ez a fogyasztóknak 11 milliárd fontjába fog kerülni, és ha ez nem megy át egy szigorú ellenőrzésen, az többletköltséget és kevesebb hasznot jelent majd a fogyasztóknak.” – tette hozzá Adam Scorer.

Tavaly a Commons Public Accounts Committee nevű parlamenti bizottság képviselői azt mondták: „távolról sem csak bizonyos” fogyasztók fognak profitálni az okosmérők által keletkező megtakarításból, és azt sürgették, hogy jóval szigorúbban ellenőrizzék a bevezetést.

Mint arról korábban beszámoltunk, Magyarországon egyelőre csak egy jóval szerényebb méretű tesztprojekt indult az okosmérők használatára, ám a program már most csúszásban van, egyes résztvevő szolgáltatóknál pedig teljesen megállni látszik.

YouTube videó